Életbiztosítások összehasonlítása 2019-ben

Életbiztosítások

Az életbiztosításról mindannyian tudjuk, hogy segítségükkel életünket, egészségünket szeretnénk bebiztosítani. Napjaink kínálatát látva azonban a helyzet kicsit árnyaltabb, hiszen sokféle életbiztosítás elérhető ma már, mindegyik más és más igényt igyekszik kielégíteni. Az úgynevezett kockázati életbiztosítás van legrégebb óta jelen a piacon, és talán legnagyobb hátránya az, hogy a lejáratkor mindenféle kifizetés nélkül megszűnik.

Ha sorra kívánnánk venni, hogy milyen életbiztosítás fajták a leginkább kedvelek 2019-ben, akkor a megtakarítással kombinált életbiztosítás biztosan a vezető helyek egyikét foglalná el. Esetében tulajdonképpen egy vegyes életbiztosításról van szó, mely a megtakarítás és a biztosítási védelem kettősét nyújtja. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy létezik ennél korszerűbb megoldás is, mégpedig a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás személyében. Az előzőekben említett kettős funkcionálást ez a megoldás adja a leginkább át, hiszen nyugdíj-, lakás-, vagy gyermek előtakarékosság mellett is dönthetünk, ráadásul életbiztosítási védelem is beépíthető ezekbe az ajánlatokba.

Nem tudja, mi lenne a leginkább megfelelő az Ön számára? Az életbiztosítások közötti választáskor kiemelt jelentőséggel bír az, hogy milyen anyagi lehetőségei vannak, milyen célt szeretne megvalósítani. A személyes igények figyelembe vételével profik állnak rendelkezésére a választáshoz. A független biztosítási szakemberek az aktuális ajánlatok közül kifejezetten azokat helyezik fókuszba, melyek egyéni igényeinek a leginkább megfelelőek lehetnek.

Életbiztosítás kalkulátor segítségével arról tájékozódhat, hogy a futamidő és a megtakarítások függvényében mely ajánlatok lehetnek relevánsak az Ön számára. Ha pedig a 2019-ben a hazai piacon jelen levő ajánlatok érdekelnék, akkor az életbiztosítás.com weboldalon, egy helyen összehasonlíthatja az életbiztosítások közti különbségeket.

Az anyagi biztonság megteremtése rendkívül fontos akkor, ha gyermek született, vagy éppen a minőségi életvitelt szeretnénk nyugdíjas korban is megteremteni. A megtakarítással kombinált életbiztosítások nagy segítséget nyújthatnak azoknak, akik szeretnének előre tervezni, és rendszeres takarékoskodással tennének a jövő kiszámíthatósága érdekében. Miért ne hívná segítségül mindezek érdekében az életbiztosításokat? Várhatóan 2019-ben is sokan érdeklődnek majd az ilyen anyagi megoldások iránt, hiszen az öngondoskodásnál kiszámíthatóbb módszer aligha ismeretes.